Kerékgyártó Béla nyitóbeszéde - 4tsa+10 (2011.02.16)
Tíz éve nyílt meg az N&n Galéria négy fiatal építész jelképes gesztusnak is felfogható bemutatkozásával. Jelzés volt ez arra nézve, hogy a Galéria elsősorban a friss fejleményekre, alakulásokra figyel, s így természetszerűleg biztosít teret a pályájuk kezdetén álló fiataloknak.
A négy építész között az teremtett közösséget, hogy rövidebb-hosszabb ideig, s nem is feltétlenül egyszerre Bálint egy szinttel feljebb lévő irodájában dolgozott, beletartoztak a „társak” körébe.
A négy építészt összefűzte az is, hogy akkor valamennyien 30 év körüliek voltak, ma tehát épp túljutottak a negyedik ikszen vagy közelednek hozzá. Korban nagyon közel állnak egymáshoz, s a rokonság szakmai szocializációjukban, irányultságukban, ízlésmintáikban, kapcsolatrendszerükben is fennáll, miközben az alkotói egyéniségek kiformálódásával a különbségek is egyre jobban láthatóvá válnak.
Az azóta eltelt idő alapján további közös vonásokat is említhetünk. Valamennyien részt vettek posztgraduális képzésben (Mesteriskola, BME vagy MOME DLA), ami a szakmai tájékozódás, minták elmélyítésének igényére utal (függetlenül attól, hogy az adott forma mennyire tudta ezt beváltani).
Jellemzőjük az akart és a kényszerű önállóságra törekvés is. Az önállósulás a lehetőségek némelyes bővülésével és a generációs viszonyok átalakulásával az évtized elejétől erősödött fel, tehát a kihívás nagy mértékben az ő korcsoportjukat érintette. De következett életrajzi, egzisztenciális okokból is. A felkészülés évei után az önálló szakmai pálya alakítása, saját iroda felépítése, működtetése, munkatársi kapcsolatok, megbízók keresése, helyzetek önálló kezelésének elsajátítása mindenképp napirendre került.
Bár jól ismerik egymást, így négyesben nem dolgoztak együtt, nem is került mindenki mindenkivel munkakapcsolatba. A kiállításon sem próbáltak szándékos kapcsolatokat létrehozni, közös rendező elveket kiemelni, hanem - az idő hatalmát és lehetőségeit érzékeltetendő -, megmaradtak a kronológiánál, s rábízták magukat a spontán alakulásra: hol, milyen csomópontok alakulnak ki, milyen kapcsolatokat lát a szemlélő, kirajzolódik-e valamilyen fejlődésvonal. A kétségtelenül meglévő s talán erősödő különbségek ellenére sem hangsúlyoznám túl ezek jelentőségét (szerintem nem varrógép és esernyő találkozásáról van szó itt, a boncasztalon).
Négy építész, tíz év, munkák sora - mindez alkalmat ad egyfajta számvetésre.
Egy időszakról, s benne egy korcsoport képviselőiről - hogy ne mondjak generációt, amely kifejezésre rosszalló pillantásokat kapnék tőlük. Lehet, hogy joggal, hiszen míg a korcsoport csupán időbeli egybeesést jelent, a generáció összetartozást, közös jegyeket, netán közösen is megfogalmazott célokat, ideológiát feltételez. Az itteni kereteken túlmutató kérdés, vajon ebben az értelemben beszélhetünk-e egy új generáció kialakulásáról.
Ha ebben a tíz évben némileg javulni is látszott a helyzet a 90-es évekhez képest (és, sajnos, az évtized végéhez, a mai helyzethez viszonyítva is) a körülmények nem kényeztették, kényeztetik el őket. Kevés a közmegbízás, alacsony szintű az állami, illetve kommunális feladatvállalás, hiányzik a szakma megfelelő intézményi szintű képviselete, a fiatalok indulásának támogatásáról nem is beszélve. Az alacsony, s még sokszor így sem kifizetett tervezői díjak, a kivitelezői és fizetési morál untig ismert nagy problémák, amelyekkel kapcsolatban mégsem történik előre lépés.
Ilyen körülmények között igencsak nehéz az anyagi-szervezeti önállósulás, egy iroda felállítása és működtetése. A kiállító építészek legfeljebb párban (Bulcsu Tamás/Fortvingler Éva, Herczeg Tamás/Vági János vagy egyedül dolgoznak, amit Zombor Gábor (dacosan) a névváltoztatásban is kifejezésre juttat: monostudió. Ezt persze kiegészíti a pályázati promiszkuitás: a különböző pályázatokon sokféle összetételben vettek részt: fiatalok lévén még több a szabad vegyérték, kapcsolódási lehetőség. Hogy nálunk miért nem rögzülnek a külföldön gyakori nagyobb létszámú, egymást kölcsönösen támogató társulások, ilyen jellegű irodák a fiatalok körében, ez megint csak az említett nehézségekkel hozható összefüggésbe, de persze más tényezőkkel is.
Ha végignézzük a kiállítást, egyrészt elvi vagy valóságos pályázatokra készített munkák, másrészt, a megvalósultak között, elsősorban lakóházak, lakóépületeket dominálnak. Az előbbiek, különösen a korai fázisban, az esélytelenek nyugalmával nagyobb teret engedett a kísérletezésnek. (Ugyanakkor megjegyzendő, hogy elvétve indultak nemzetközi pályázatokon.)
A lakóház tervezés, hogy az egyik résztvevőt idézzem, sokszor jelent „gúzsba kötve táncolást”, különösen, ha nem családi ház léptékű, hanem befektetői alapon megvalósuló társasház vagy lakópark építéséről van szó. A közvetlen megrendelői kapcsolaton alapuló családi ház vagy nyaraló szerencsés körülmények, megfelelő megrendelő esetén akár jutalomjátékká is válhat, ezek híján azonban vesszőfutássá is. S persze az élethelyzetükből is következik a saját lakás, saját ház kialakításának, építésének feladata is.
Mindezeket jól szemléltetik a négyesen belül leginkább együtt dolgozó Bulcsu Tamás és Fábry Zoltán munkái - a Graphisoft utólag kamunak bizonyuló pályázatára készített nonstandard angolnától kezdve a megvalósult vagy legalábbis a megvalósuláshoz közel került lakóegyüttesek, lakóházak, illetve nyaralók terveiig. Gyakorlati irányba forduló munkáik sem adják fel a modern, illetve kortárs építészet vívmányaira, trendjeire támaszkodó, a feladat adottságaihoz igazodó egyedi megoldások, kifejezésmód keresését. Elmondható ez a Csernyus és a Komócsy utcai lakóegyüttesről éppúgy, mint a családi házak, nyaralók megoldásáról, így Bulcsu Tamás és Fortvingler Éva sokak által ismert munkájáról, a szakmai elismerésében is részesülő, nemzetközileg is publikált balatonakarattyai nyaralójáról, amely újabb megbízást is hozott számukra. Fábry Zoltánnak szintén újabb megrendelőket is hozott az első házak telepítésben, tömegkezelésben, anyaghasználatban megmutatkozó igényessége, érzékenysége, még ha az egyik legizgalmasabb terve, az Uzsoki utcai ráépítés bálnája egyelőre papíron is maradt, jóllehet átment az engedélyezteti eljáráson.
Herczeg Tamás munkái között jelentős súllyal van jelen egy nem szokványos feladat és épülettípus, a temető és a ravatalozó. Ez nem gyakorlati igényekből, nem megbízásokból következett, hanem kutatásokból, amelynek eredményeként elemzés, DLA munka is született. A tervek így részben ideáltervek, lehetőségek, eszmék végiggondolásai, de szerencsére egy-két munka a megvalósulás fázisába is eljut. Saját maga, illetve tervezőtársa, Vági János által is fontosnak ítélt munka a stockholmi temetőpályázatra készült tervük, amellyel alkotókként olyan utat próbálhattak ki, amelyre itthon, kulturális okokból sem nyílt volna lehetőség. A táj és építészeti beavatkozások összekapcsolására egy nagyvonalú, a koncepciót grafikai eszközökkel elmesélő terv készült.
Leginkább Zombor Gábornál tapintható ki a mesterekhez, Karácsony Tamáshoz és Janesch Péterhez való kapcsolódás, amely azonban nem csak hatásokat jelentett, hanem egyre inkább munkatársi kapcsolattá vált. Az ő alapállása egyébként is inkább befelé forduló: az alkotás konzisztenciájára, kompaktságára törekszik, s ez az egyes projektek kapcsolatára, pályája belső folytonosságára is érvényes. A strukturalizmus és a spontán építészet hatásai egyfajta tárgyszerűséget kölcsönöznek sok munkájának, de egyben plasztikus, képzőművészeti minőségű és igényű formaképzést is, tárgyias költészetet. Nem véletlen, hogy az ő anyagában szerepel a legtöbb rajz. E törekvései a nagy léptékű együttesektől kezdve a családi ház léptékén át a mesteriskolás pályázatra készített többfunkciós szék vagy inkább ülőke tervében egyként tetten érhetők.
Tíz évvel ezelőtt az első kiállítás megnyitóját Reimholz Péter a következő, felszólításnak is értelmezhető kijelentéssel zárta: „Ha nem tételezzük fel azt, hogy elég ok egy építészeti alkotás létrehozásához az a materiális igény, melyet kielégít (és elég, ha kielégíti), akkor talán nem tesszük le ennek kielégítése pillanatában a lantot; hanem halkan pengetni kezdjük a húrokat.”
Hát csak pengessétek, fiúk (és lányok)! Ne hagyjátok magatokat!
